Szóval vége az első évemnek Szingapúrban. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kéne vagy sem. Hihetetlen gyorsan telik kint az idő, és én meg nem akarok felnőni, meg egyetem, meg a nagybetűs, meg ilyenek. Azt hiszem legjobb lenne örökké tizenegyedikesnek maradni. Még akkor is ha sok az IA meg az EE para meg a Written Assignmentek meg satöbbi.
Szóval, hogy mi is történt a vizsgák után? Szerintem az idei év három legjobb és legemlékezetesebb kirándulásai Ausztráliában, Perthben, Indoneziában Gili szigetén és Timor-Lesten.... Na jó, de mégis hogy juthattam el ezekre a csodás helyekre? A válasz pedig: tanulmányi kirándulás, illetve az utolsó esetben béke konferencia. Tudjátok, mint az erdei iskola otthon. Csak kicsit messzebb mentem a sulitól...Hát igen, ez Szingapúr, itt illyenek az erdei sulik.
Lényeg a lényeg, hogy borzasztó szerencsés voltam és ejuthattam álmaim országába, Ausztráliába!!! Az ESS és a Földrajz diákoknak ajánlkozott fel ez a lehetőség. 6 nap Nyugat Ausztráliában. Perthben landoltunk az éjszaka közepén, majd egy nagyjából 7 órás buszút után reggelre a vörös sivatag közepén találtuk magunkat. Civilizáció, emberek sehol, csak a mi kis csapatunk 4 tanárunk és az idegenvezetőnk. Gyönyörű volt. (Látsd a FB albumomat). Az első éjszaka itt is sátoroztunk. Este kicsit lehült, olyan 10-15˚C körül lehetett. Másnap tovább utaztunk és egy erdő mellett szálltunk meg, itt nagyon hideg kb 2-5˚C volt, de a tábortúz mellett felszolgált kengurúhús és a benszülött történetek kárpótoltak bennünket. Aztán lefekvés előtt volt egy kis para. Az egyik sátorban találtunk egy jókora (az ausztrál szerint ugyan nem mérges, mert túl nagy ahhoz) pókot. Szóval ez után képzelhetitek, hogy aludtam. Minden második órában felébredtem és körebefújtam a sátrat rovarírtóval...fúúúú olyan büdös volt, azt hittem megfulladok.. Aztán aznap az aranybányába mentünk és mi is mostunk aranyat. Persze annyira pici darabkat találtunk, hogy alig látszik az üvegcsében. Másnap a Nyugat Ausztráliai Egyetem Kutatási célból fenntartott farmjára mentünk, és talajvizsgálatot tartottunk. Mértünk pH-t, Elektromos Kanduktivitást (talaj sótartalma) megvizsgáltuk a talaj reakcióját carbonáttal, megnéztük a vizbefogadóképességét és az állagát. Erről később, amikor visszajöttünk komoly beszámolót kellett írni. Egyik nap átkmopoztunk a Perth közeli szigetre, Rottnestre, ahhol a cuki dagadt patkányokat, vagyis a quakkákat vizsgáltuk. Pontosabban a kakájukat. De tényleg. számoltuk a fekete kis bogyóikat vízparton, árnyékban, napon, füvön, avaron, mindenhol... :D Utolsó napon pedig a Perth környéki tengerpartok homokdűne fejlődéséről gyűjtöttük adatot. Szóval nem unatkoztunk vagy nyaraltunk, de nagyon jó volt! :)
tudományos mérések......
....és kaka számolás.
A kirándulás után két hét örület következett. Kettő ESS IA (Internal Assignment), Written Assignment magyarból és angolból, matekdoga, 15 oldalas dráma portfólió és előadás, Pszichológia esszé. És ha mindez nem lett volna elég közben lázasan készültünk a projekt hétre. Első segély tanfolyamra, angol tanító workshopra mentünk, bevásároltunk a kreatív kézműves foglalkozáshoz, vettünk egy elsősegély ládát..stb.
Gili, Indonézia egyik parányi szigete. Ez volt az uticélunk, nekünk ötünknek ( két indiai, egy szingapúri, egy maldív szigeteki lány, meg persze én). Szóval szombaton neki is vágtunk. Először is 2 óra repülőút Balira, majd másnap komppal Gili. Hajj én olyan beteg lettem a hajón, ami leginkább egy hullámvasúthoz hasonlított, hogy csak na. De végre megérkeztünk, és hát én még olyan szépet nem láttam. Rögtön elmúlt a tengeri betegségem... :D
Vasárnap értünk Gilire, de aznap nem volt semmi tennivalónk csak felfedeztük a környéket, sétáltunk a parton, megkerestük az általános iskolát ahová másnap és a hét további napján kellett mennünk. Szóval hétfőn reggel nyolckor kezdtünk a suliban. A negyedikes osztályba bemehettek, mert a tanárúr elutazott és ma úgysem lenne senki a gyerekekkel, mondták a tanáriban, miközben gyerekek jöttek ki és be néhány rúpiát csempészve a korábban már beszedett és stócokban az asztalon álló ellenőrzőkönyvükbe. A negyedik osztály, nehéz volt megállapítani, hogy kik is tartoznak ide a gyerekek többsége az udvaron futkosott, tanár alig volt a termekben, tanítás egyáltalán nem volt. Megpróbáltunk néhány gyerkőcöt beirányitani a negyedikesnek mondott osztályterembe, ám ekkor újabb problémákba ütköztünk. A gyerekek nem, vagy alig tudtak angolul. Maradt a mutogatás rajzolás illetve az egyikünk szegényes tatum tudására hagyatkoztunk. Valahogy mégis sikerült lekötnünk őket és papírtányér maszkokat készítettünk. Aztán a későbbiekben volt Head and Shoulders, Old McDonald, állatnevek, gyümölcsök tanulása és készítettünk egy újlenyomat posztert is a gyerekekkel. Délben viszont szigorúan kicsengettek, meglepő módon ekkor előkerült néhány tanár és közölték, hogy akkor mára ennyi. Lett egy szabad délutánunk, úgyhogy lementünk a partra és fürödtünk. Másnap a délelőtti suli után a helyi zöld szervezettel a Gili Eco Trust-tal találkoztunk és bambuszszívószálakat szortíroztunk (alternatív megoldás a sok műanyag helyett) este pedig elbicikliztünk velük a sziget másik oldalára ahhol egy kifelyezetten a napnyugta nézésére kialakított helyre és tényleg csodás, olyan festményszerű volt a táj..Aztán másnap voltunk velük a szeméttdombon üvegeket szortírozni, na az már kevésbé volt mesés....Öszességében viszont élménydús és emlékezetes egy hetet töltöttem ezen a parányi indonéz szigeten :)
Project Week után újabb két hét hajtás a javából következett, miközben az utolsó simításokat végeztük az ifp terven. Az ifp (Initiative for Peace) egy békekonferencia ami idén Timor-Lesten és Mae Soton került megrendesésre Doveres és Eastes diákok szervezésében. Én Timorra mentem ami mindössze 2002 óta létezik mint Indonéziától független, különálló ország. A diákok akikkel dolgoztunk, tehát már éltek az indonéz-timori polgárháború idején és szüleik, nagyszüleik részt is vettek benne. Ezeket a traumákat próbáltuk nekik segíteni feldolgozni, illetve megnyitni egy kicst előttük a világot, megmutatni, hogy mi minden létezik Timoron kívűl, hiszen ők még sosem jártak más országban. A mi színes kis csapatunk (25 fő, 22 országból) azt hiszem kellőképpen teljesítette ezt a feladatot. Nagyon érzelmes hét volt. Pár nap után olyan bizalom alakult ki köztünk, ami szinte hihetetlen, elmondták a történeteiket, az eddig elnyomott érzéseiket...stb. Utolsó nap mindenki sírt, nem akarták hogy vége legyen ennek a hétnek, ami valahogy nagyon eltért az eddigiektől. Én is sajnáltam, de titokban kicsit örültem, hiszen másnap repültem haza!!!!
itthoni képek :)))
