Hát igen, most már tényleg nincs visszaút. A ráhangolódás elkezdődött, a random sírások és örömhullámok ideje elérkezett. 46 nap múlva pedig elhagyom kis hazámat egy még kisebbért. De szomorúságra semmi ok! Csak sok minden megváltozik mostanában.

Hogy mi is ez a ráhangolódás? Hát mondjuk, amikor órákat várok különféle hivatalokban. Új diákigazolvány, angol születési anyakönyvi kivonat, útlevél vagy például az oltások. Egyszerre négy...( hepatitis A, hastífusz, agyhártyagyulladás és a diftéria-tetanusz-gyermekbénulás kombinált) Tegnap még nagy keményen bírtam, kettő a jobb, kettő a bal vállba. Szimmetrikus, tök jó.

Aztán anyával elmentünk az Urániába (kedvenc mozim) és megnéztük a Fehér Istent (ami mellesleg nagyon tetszett, de sajnos nem fedeztem fel benne magam statisztaként.)...addig  nem is fájt..csak utána, meg reggelre az a kellemes 38,2 °C testhőmérséklet....na mindegy ki kell bírni.

Aztán délután elmentünk levágatni a hajam. Hát nem ennyire rövidre gondoltam, de rábeszélt a fodrász. Hogy ez vagány, meg majd úgyis megnő. Most már nem is bárom, sőt! Tetszik! :) (bár gondolom a kép láttán a legtöbb ismerősöm szívinfarktust kap) Ez is hozzátartozik most a változásokhoz, a szinte új élethez, ami majd kint vár rám...

 Keresd a különbséget! (40 centi csak)

Szóval ilyen... (:

És már új igazolványképem is van!

A ráhangolódás másik formája az anyás napok. Nem, még nem sírtunk! Csak igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Múzeumok éjszakája, közös fagyizások, séták és beszélgetések. És ez most így nagyon jó, jó lesz ezekre visszagondolni majd pár hónap múlva.

P mint Pest...Budapest.

fagyizás. :)

hazai ízek...