Egyszer egy szép napon,
Tudom, hogy elhagyom,
a várost, ahol élek.
Mindent itthagyok, mit Bp. adhatott,
igen holnap, holnap indulok...
Valahogy ma egész nap ez a szám megy a fejemben. Mondjuk nem nehéz kitalálni, hogy miért. Ez az a dal volt, amit gyakorlatilag az összes nyári táborban esténként torkunk szakadtából énekeltünk, és fájón igaznak éreztem a saját helyzetemre. Leginkább mégis az osztályomat jutattja eszembe, meg a balatonfelyvesi tábort, meg hogy mennyire szeretem őket, és erre most kellett rájönnöm 5 év után, amikor elmegyek a világ másik felére . Meg persze, minden eszembe jut, ami ide köt. Ha nagyzolni akarok akkor az egész eddigi életemre, erre a 18 évre emlékeztet ez a régi dal.
Szóval eltelt ez az utolsó hét is. Voltam az állatkerben anyával...nem is olyan vészes az a pálmaház, a körhinta meg szuper, nekem bejött, hogy összeépítették az állatkertet a vidámparkkal. Ja, és még mindig az oroszlánok a kedvenceim!
az akklimatizálódás megkezdődött...
körhinta
anyával <3
...és persze az oroszlánok
A következő nap még egy nagyon régi barátnőmmel találkoztam. Jó volt újra látni őt, egy csomót beszélgettünk, meg belegondoltunk, hogy együtt kezdtük az elsőt, most meg már lassan mind a ketten 18ak leszünk és mennyi minden történt azóta... szóval kicsit nosztalgiáztunk is.
Csütörtökön még egy utolsó talákozót iktattam be. Egy osztálytársam volt a szerencsés, akitől (a barátaim közül) utoljára búcsúztam el. Nagyon jót dumáltunk, ráadásul egy olyan helyen voltunk, ahonnan ez egész várost lehetett látni. A Radnótit ugyan nem találtuk meg, de a Keleti egyértelműen látszott, meg én a hetes megállójában lávő templomot is látni véltem...mindegy, szép volt így letekinteni a kis Budapsetre. :)
Aztán péntektől jött a nagy pakolási kabaré! :D De tényleg! Kis bőrönd, már tele és 15 kg, de a fele cuccom még az ágyon. Jó, akkor legyen a nagy. Tele is raktuk 29 kg, felemelni, de még húzni is lehetetlen, félő,hogy kiszakad, eltörik a kereke..stb. Mennyi az idő? Este 7. oké, akkor irány a Duna Pláza, az talán még nyitva van! Ezer bőröndöt nyittattunk ki, ez azért nem jó mert kemény, eltörhet a váza, ez túl kicsi, ezen nem biztonsági zár van, ez csúnya, ez meg túl drága....szóval variáltunk egy keveset. Utolsó vevőként távoztunk 8 körül egy vászon, 114 literes, üresen 3,1 kg-os bőröddel. De legalább megvan! Fél tizenkettőre át is pakoltunk, csak egy melegítőt, meg két pulcsit kellet kivenni. Talán ezekre nem lesz szükség. Lemértük. Bőven belefér a limitbe. A bőrönd 30kg lehet, de nekem csak 26 kg lett, a túrazsákom, amit kézipogyászként viszek fel az pedig a megengedett 7kg-nál egyel kevesebb. Szóval mindenbe belefértem! Hurrá! (Ja, és minden magyarságom is ezekben a csomagokban lapul :D a túrazsákban a kalocsai édesnemes paprika, meg a magyar zászló, a bőröndömben meg a dunántúli népviseletem és a Rubik-kocka...)
all in
Most még az elekrtonikai cuccok feltöltése zajlik. Telefon, mp3, Kindle, hogy ne unatkozzak a szerencsémre csak 16 óra 10 percnyi úton. (mázli, hogy Dohában az átszállásnál a szokásos 7-8 óra helyett csak 3 óra 5 percet kell várnom)
Holnap meg majd szépen felkelek, felöltözöm, eszek valamit (ja, mégsem, nem hiszem, hogy tudok majd enni...) és szinte indulhatok is. Délután kettőre már kint kell lennem, mert a Qatar ezt kérte... 17:05 kor pedig felszáll a gépem...szerintem én vagyok az, aki a leginkább nem hiszi el, hogy mindez vele történik.....de talán majd ha elkezd emelkedni az a QR 210-es.
